Kung Fu
Kung Fu sorozat: Nicky, a kapunyitási pánikban szenvedő kínai-amerikai nő sorsfordító útra indul egy távoli kínai kolostorba. Visszatérve látja, hogy szülővárosát a bűn és a korrupció uralja, így harcművészeti képességeit…
The Strain – A kór
The Strain – A kór sorozat: A The Strain – A kór sorozat egy vérfagyasztó thriller, amely Dr. Ephraim Goodweather történetét meséli el, aki a Járványügyi Hivatal gyorsreagálású Kanári Csoportját…
Tudom, mit tettél tavaly nyáron
Tudom, mit tettél tavaly nyáron sorozat: Egy évvel az érettségijük éjjelén történt halálos baleset után, egy csoport kamaszra egy rejtélyes gyilkos leselkedik, egy titkokkal teli városban.
Kölykök az utcáról
Kölykök az utcáról sorozat: São Paulo egyik gettójában három tinédzser próbálja megvalósítani az álmait és megőrizni a barátságukat, miközben életüket áthatja a zene, a drog és a vallás.
Borgen
Borgen sorozat: A Borgen sorozat egy korszakalkotó dráma Birgitte Nyborgról, aki egy váratlan fordulatnak köszönhetően Dánia miniszterelnöke, és így az ország első női vezetője lesz.
Az igazság ára
Az igazság ára sorozat: Egy baleset után háttérbe szorult Los Angeles-i ügyvéd, Mickey Haller újraindítja karrierjét – és Lincolnját, a védjegyét–, amikor elvállal egy gyilkossági ügyet.
Mosoly Zrt.
Mosoly Zrt. sorozat: Egy kis cég alkalmazottai arra teszik fel az életüket, hogy boldogságot hoznak egy bizarr és színes világba. A cég a cinikus Charlie-ból és a sztáralkalmazott Pimből áll,…
Megtévesztés
Megtévesztés sorozat: Egy csapat fenegyerek közös ellenségre talál egy kegyetlen, ám babonás politikus személyében, akit merész rablással akarnak megleckéztetni.
A férjem védelmében
A férjem védelmében sorozat: Amikor a férjét egy botrányt követően bebörtönzik, a feleség visszatér ügyvédi praxisához. Meg kell találnia a módját, hogy a megpróbáltatások közepette hogyan építse fel újra magát.
Madárka
Madárka sorozat magyarul online: A főhős, Feride egy árva kislány, aki kénytelen bentlakásos iskolába járni, és szünetekben valamint ünnepek alatt meglátogatni a nagynénjét. Ez idő alatt beleszeret bájos unokatestvérébe, Kamranba….
A frászt hozod rám
A frászt hozod rám sorozat: Két végzős barátnő, akik teljesen észrevétlenek a társaik között, egy nap egy utolsó kísérletet tesz, hogy észrevegyék őket. De másnap reggel az egyikük szellemként ébred,…
Hősök
Hősök sorozat: Amikor hétköznapi emberek szerte a világon felfedezik, hogy rendkívüli képességekkel rendelkeznek, együtt kell működniük, hogy megakadályozzák a katasztrofális jövőt.
Lupin
Lupin sorozat: Assane Diop, az úri tolvaj Arsène Lupin kalandjaiból merít ihletet, amikor bosszút áll az igazságtalanságokért, amelyeket egy gazdag család követett el az apja ellen.
A mindenre kíváncsi Jonathan Van Ness
A mindenre kíváncsi Jonathan Van Ness sorozat: Jonathan Van Ness a sorozat minden részében olyasmivel foglalkozik, ami őt kíváncsivá teszi, és természetesen szakértők segítik őt ebben. Vannak felhőkarcolók, bogarak, nemi…
Bevetésen
Bevetésen sorozat: Amikor válsághelyzet alakul ki, azonnal a segélynyújtókat hívjuk, akiknek állítólag két szívük van: az egyik önmagukért dobog, míg a másik a civilekért. Ezek a hősök minden nap habozás…
Megzsarolva
Megzsarolva sorozat: A CIA egyik újonca egyenesen fejest ugrik a nemzetközi kémkedés veszélyes világába, amikor egy korábbi informátor azzal fenyegetőzik, hogy kiszivárogtatja az ügynökség titkait.
Tamara úrnő
Tamara úrnő sorozat: A Tamara úrnő reality-show sorozat középpontjában az előkelő körökben mozgó Tamara Falcó fényűző élete áll, aki próbálja megtalálni az egyensúlyt a munka, a szórakozás és híres családja…
A kamerák előtt
A kamerák előtt sorozat: Tizenkét ember úgy tudja, hogy egy valóságshow válogatójának utolsó fordulóján vesznek részt. Valójában azonban titokban már filmezik is őket, a tét pedig 100.000 euró.
Angela Black
Angela Black sorozat: Annak tudatában, hogy a kívülről csodásan idillinek tűnő házasságában csapdába esett és nem menekülhet, Angela Black elfogadja a sorsát. Ám egy nap váratlanul felkeresi egy magánnyomozó, aki…
Pusztító viharok
Pusztító viharok sorozat: A klímaváltozás a ciklonokat és trópusi viharokat még az eddiginél is veszélyesebb tényezőkké teszi az Egyesült Államokban. A globális felmelegedés hatására a hurrikánszezon kezdete korábbra tolódott, így…
Szinte repül
Szinte repül sorozat: Miközben az 1990-es társadalmi válság egész Németországban érezhető, három, nagy álmokat kergető osztálytárs egy amerikai hadibázison szembesül a nyugat-német tartomány valóságával. Amikor a három barát megismerkedik a…
Ifjúságom története
Ifjúságom története sorozat magyarul online: Két színészfiú és egy sminkeslány küzd azért, hogy utat törjön magának egy olyan világban, amelyben a háttér, amelybe születtek, többet nyom a latban mint az…
Indiai akciócsoport
Indiai akciócsoport sorozat: Az Indiai akciócsoport egy akciódús sorozat, amely Kabir Malik delhi rendőr szívfacsaró útját követi ravasz ellenfele, a terrorista Zarar elleni csatája során. Ez a rendőrdráma egy rendkívül…
Modern szerelem
Modern szerelem sorozat: A Modern szerelem antológiasorozat minden epizódja egy egyedi történet a szerelem örömeiről és megpróbáltatásairól: egy valószínűtlen barátság, egy újra felbukkanó elveszett szerelem, egy házasság a fordulópontnál, egy…