Zsaruvér 1. évad 10. rész
Egy szórakozóhely biztonsági őrét halálosan megfenyegetik, majd nem sokkal később lelövik az utcán. Danny-ék éppen éjszakai műszakban vannak, így ők kapják az ügyet. Frank eközben a volt partnerével találkozik, aki…
Zsaruvér 1. évad 9. rész
Egy szadista gyilkos még mindig szabadon mászkál az utcákon, s az ügyészség pedig tehetetlen. Hiába kapták már el, egy labor-technikus hanyagsága miatt kénytelenek voltak szabadon engedni. A “rajongói” ennek felettébb…
Zsaruvér 1. évad 7. rész
Az ügyészség egy fontos ügyben egyre több embert veszít el, ugyanis folyamatosan gondolják meg magukat a tanúk, mivel véletlen “balesetek” érik őket. Frank lányának végül sikerül felkutatnia egy, a bandával…
Zsaruvér 1. évad 8. rész
Jamie a kínai negyedben belefut két fegyveres férfiba, akik épp egy nőt rángatnak. Amikor üldözőbe veszi őket, az egyik fegyverest elüti egy autó és azonnal meghal. Az esetet így nemcsak…
Zsaruvér 1. évad 6. rész
Csendháborítás miatt hívják ki a rendőrséget egy házhoz. Ám a helyszínre érkező rendőröket sokkoló látvány fogadja, ugyanis a kiskorú fiatalok bulija túlságosan is eldurvult, így jó páran eszméletlenül fekszenek a…
Zsaruvér 1. évad 4. rész
A teljes New Yorki rendőrség állományát mozgósítják, amikor is egy akció során egy rendőrségi alkalmazottat hidegvérrel meggyilkolnak, majd az elkövetőknek sikerül elmenekülniük. Amíg azonban a bűnözőket üldözik, még a tett…
Zsaruvér 1. évad 5. rész
A New York-i egység tagjainak ezúttal is egy bombafenyegetéssel kell megbirkózniuk, amely feltehetően a város Manhattani körzetére jelenthet komoly veszélyt. Eközben a profilozók munkája is előtérbe kerül, amelynek hatékonyságával a…
Zsaruvér 1. évad 2. rész
Egy jó szamaritánus magánakciót szervez, hogy lefüleljen egy terrorista-csoportot, akik a metróban készülnek merényletet végrehajtani. Ám ezzel a lépésével a rendőrség akcióját is veszélybe sodorhatja…
Zsaruvér 1. évad 3. rész
Erin, Frank és Danny ezúttal egy roppant kényes eseten dolgoznak. Egy nemi-erőszak ügyben ugyanis az első számú gyanúsított diplomáciai mentességet élvez. A csapat tagjai tehát mindent bevetnek azért, hogy kiderítsék…
Zsaruvér 1. évad 1. rész
A New York-i zsaruk akció-dús mindennapjait bemutató sorozat első epizódjában, egy fiatal lány eltűnésének ügyében kell nyomozniuk a mindenre elszánt rendőröknek. A különös eset során pedig az egyik zsaru, Danny…
Hawaii Five-0 1. évad 11. rész
Egy nőre találnak rá az erdőben, csaknem 20 mérföldre attól a hoteltől, ahol megszállt. Nem sokkal később pedig a férjét holtan találják meg a hotelszobában. Kezdetben a feleségét gyanúsítják, de…
Hawaii Five-0 1. évad 12. rész
McGarrett felfedezi, hogy az a férfi, aki egykor megölte az apját, még mindig életben van. Ho Chin-ra eközben egy bombát erősítenek és, ha nem teljesítik a bűnözők követeléseit, azonnal megölik…
Hawaii Five-0 1. évad 9. rész
Egy komoly, kormányzati szervekre specializálódott biztonsági szervezet egyik oszlopos tagját meggyilkolják, mielőtt sikerült volna egy készülőben lévő merényletet meghiúsítania, a közelgő csúcstalálkozó előtt. Ekkor persze a Hawaii Five-0 csapatát kérik…
Hawaii Five-0 1. évad 10. rész
Egy pénzszállító autót támadnak meg, amikor is két ember meghal, egy pedig súlyosan megsérül, viszont hamarosan előkerül az autó, és a pénz is. A Five-0 megpróbálja kideríteni, hogy kik és…
Hawaii Five-0 1. évad 8. rész
Egy ünnepi szertartás egyik percről a másikra rémálommá válik, amikor is Danny egykori partnerét a honolului rendőrségtől holtan találják meg egy gödörben. Kétséget kizáróan gyilkosság történt, így a csapat nagy…
Hawaii Five-0 1. évad 6. rész
A szörfös Kono a karrierjét elindító mentorával vesz részt egy versenyen, az öbölben. Ian persze meg akarja mutatni, hogy még mindig formában van, ezért nekimegy egy hullámnak, ám hirtelen összeesik….
Hawaii Five-0 1. évad 7. rész
Egy gyilkossággal vádolt, szökésben lévő tengerészgyalogos elkeseredett és súlyos lépésre szánja rá magát. Hogy bizonyítsa az ártatlanságát, elfoglal egy hadihajót, miközben ezzel együtt túszokat is ejt. Az ügy megoldásában pedig…
Hawaii Five-0 1. évad 5. rész
A Waikiki-öbölben cirkáló tengeralattjáró utasai, miközben néhány különleges állatban gyönyörködnek, egy fiatal lány holttestét pillantják meg. Kiderül, hogy az áldozta Amanda Reeves, a fülöp-szigeteki nagykövet lánya, s emiatt a kormányzó…
Hawaii Five-0 1. évad 3. rész
Az egész akció-csoport egy amerikai focimeccsen tölti a szabadidejét. Danny éppen a lányával áll sorban, a büfében, amikor felfedez a tömegben két gyanús alakot, akiknél fegyver van. Persze azonnal riasztja…
Hawaii Five-0 1. évad 4. rész
Mary, Steve húga, Hawaii-ra érkezik, hogy végre elmenjenek az édesapjuk sírjához. A csapat közben egy börtönből szökött férfi után nyomoz. Hamarosan pedig kiderítik, hogy McGarrett valakit ki akar rabolni, akit…
Hawaii Five-0 1. évad 2. rész
Elrabolnak egy volt cyber-terrorizmus szakértőt. A nyomozásra Steve-et és kollégáit kérik fel, mivel a férfi eltűnése nemzetbiztonsági ügy. A Hawaii Five-O csapata hamarosan felfedezi, hogy semmi sem az, aminek látszik,…
Hawaii Five-0 1. évad 1. rész
Amikor Steve McGarrett (Alex O’Loughlin) tengerészeti nyomozó visszatér Hawaii-ra, hogy az édesapja gyilkosa után kutasson, a kormányzó, aki gyermekkora óta ismeri őt, felkéri, hogy csatlakozzon az újonnan alakuló elit egységbe,…
Tara alteregói 2. évad 11. rész
Tara és a húga, Charmaine meglátogat egy asszonyt, akinek alakját Tara emlékei közül sikerült felidézni. Kate megpróbálja “hozzáigazítani” magát Zach-hez, az új és nála sokkal idősebb barátjához. Marshall kezd beleesni…
Tara alteregói 2. évad 12. rész
Elérkezik Charmaine és Nick esküvőjének napja. Ám nem mindenki felhőtlenül boldog. Tara ugyanis szembesíti a szüleit a gyermekkorával kapcsolatos kérdésekkel. Ennek során azután régóta őrzött családi titkok kerülnek napvilágra. Kate…
Tara alteregói 2. évad 9. rész
Tara azt reméli, hogy a legutolsó művészeti projektje segítségével újra felveheti a kapcsolatot a családjával. Ez egy családi portré elkészítése. Max azon munkálkodik, hogy elkülönítse magát Pammytől. Kate-et egy új…
Tara alteregói 2. évad 10. rész
Tara és a húga, Charmaine arra kérik az édesanyjukat, hogy segítsen felidézni a Tara gyermekkorával kapcsolatos emlékeket. Miután befejezte a munkát a szomszéd házában, Max “nyitott ház”-napot tart, melynek keretében…
Tara alteregói 2. évad 8. rész
Tarának meglepetésben lesz része. Még sohasem érezte magát olyan jól, mint amikor Lyndával közösen előkészítették a művészeti bemutatót. Kate nagyon izgatott az új, ellentmondásos üzlete miatt. Marshall és Lionel barátsága…
Tara alteregói 2. évad 6. rész
Hatalmas forgószél csap le a városra. A veszélyes helyzetet látva a Gregson család a pincében keres menedéket a tornádó elől. Itt Tara váratlanul átalakul Shoshanává. Az alkalmat kihasználva az új…
Tara alteregói 2. évad 7. rész
A szociális munkás közelgő látogatása egyre jobban nyugtalanítja Maxet. Tara beleszól Kate és Lynda barátságába, helytelenítve azt. Courtney a szakadék szélére löki Marshallt, a fiú választás elé kerül. Közben Neil…
Tara alteregói 2. évad 4. rész
Miután Tara felfedezi, hogy egy vadonatúj személyisége van, Shoshana, elhatározza, hogy másik terapeutát keres magának. Eközben Max megpróbál megbirkózni Buck ügyével. Marshall és Courtney egy új, magasabb szintre szeretnék emelni…
Tara alteregói 2. évad 5. rész
Tara tudomást szerez mindarról, mit csinál a legújabb személyisége, Shoshana. Kate fölteszi a zenei videóját az internetre, aminek váratlanul nagy sikere lesz. Marshall elhatározza, hogy szakítani fog az új barátnőjével,…
Tara alteregói 2. évad 2. rész
Vége Tara nyugalmas időszakának, újra jelentkeznek nála a betegség tünetei. A többszörös személyiségzavar következtében megint megjelennek nála a különböző személyiségek. Mindezt azonban titkolja a családja előtt. Az eljegyzett Charmaine azt…
Tara alteregói 2. évad 3. rész
A titok nem titok többé. Tara családja rájön az igazságra, miszerint visszatértek nála a tudathasadás tünetei, a különböző személyiségek. Buck kísérletei, hogy felszabadítsa Max új oldalát, súlyos következményekkel járnak. Neil…
Tara alteregói 2. évad 1. rész
Az utóbbi néhány hónapban Tara jól érezte magát, nem jelentkeztek nála a tudathasadás jelei. Max segítségével nekikezd, hogy újra felépítse az életét, új barátokat szerezzen. A dolgok azonban váratlan fordulatot…