Lou Carbonneau Sorozatok
Miközben egy nemi erőszakon dolgoznak, a csapatnak két védett tanúval is dolga akad, akik az orosz maffia ellen tesznek tanúvallomást.
Amikor egy orvosnőt megerőszakolnak és meggyilkolnak a Central Parkban, a csapat arra gyanakszik, hogy sorozatgyilkossal van dolguk.
Egy csellista lányt megtámadnak a saját lakásában, és meggyalázzák. A karnagyra gyanakszanak a nyomozók, de a jelek sokszor, mint ez esetben is, félrevezetőek. A következő gyanúsított egy férfi, aki már…
Járőrök találnak rá két holttestre egy parkban, egy nőre és egy férfira, félreérthetetlen pózban. Ám a női áldozatnak hiányzik a feje és a kezei. A gyilkosságiak először egy olyan fiúra…
Egy építkezésen egy kislány holtteste kerül elő, akit minden bizonnyal agyonvertek. A kislány nevelőanyja szerint a gyermek többször is alva járt, talán ez okozhatta a halálát. Egyre több jel utal…
Egy 18 éves lány elméjéből egy véletlen folytán sikerül felszínre hozni egy súlyos bűntényt. Kiderül ugyanis, hogy a fiatal lány hétéves húgát az apjuk rendszeresen molesztálja szexuálisan. A férfit azonnal…
A nyomozók egy fiatal nő holttestét találják meg, akit megerőszakoltak és meggyilkoltak. A feltételezett elkövető hamarosan kézre kerül, de mivel nincs ellene döntő bizonyíték, Stabler vállalja, hogy megpróbál a férfi…
Sorozatgyilkos tartja rettegésben a várost?A kegyetlen bűnöző immár a sokadik holttestet hagyja maga után, s áldozataival egytől-egyig brutális módon bánt el. Amikor azonban sikerül a rendőrségnek elkapnia, kiderül, hogy a…
Egy nyolcéves kislányt elrabolnak, majd megerőszakolnak. Amikor később a gyermeket kidobják egy furgonból, életveszélyes sérülésekkel, szinte félholtan találnak rá. A nyomozók rájönnek, hogy évekkel ezelőtt több hasonló kegyetlen eset is…
Stabler és Benson ezúttal egy furcsa ügyben nyomoznak. Egy korábbi eset gyanúsítottját holtan találják és nekik kell lefolytatniuk a nyomozást, bár Elliott vonakodik, hiszen egy szexuális erőszaktevő volt az áldozat,…
Holtan találják az otthonában, a munkájában igen elismert tanárnőt. Marnie az iskolán kívül is sokat foglalkozott hátrányos helyzetű tanulóival, akiket a saját házában is tanított, így első körben az ügyosztály…
Egy tinédzserkorú lányra brutális körülmények között találnak rá. A nyomozók számára pedig egyértelműnek tűnik, hogy egy fiatalkorú prostituáltról van szó, akit erőszakkal kényszerítettek erre a munkára. Rövidesen pedig az is…